Team Barloworld megkapta az indulási jogot az idei Giro D'Italia-ra. A körverseny a legjobb csapatok részvételével május 9-én veszi kezdetét Velencében, majd három hét múlva május 31-én érkeznek meg a versenyzők Rómába. A Barloworld csapat első számú versenyzője a 2007-es Tour hegyi királya, a kolumbiai Mauricio Soler ott lesz a Giro-n!
Daryl Impey nyerte a 45. török körversenyt - a 'Presidental Tour of Turkey' -! A Team Barloworld versenyzője megnyerte a negyedik szakaszt, miután a legerősebbnek bizonyult egy 9 fős szökést követően, majd a hatodik szakon az összetettben is átvette a vezetést, melyet sikeresen megvédett a befutóig.
A Bianchi bringásai Stephane Tempier és Leonardo Paez megmutatták képességeiket az olaszországi Nallesben megrendezésre kerülő nemzetközi hegyikerékpáros verseny második futamán, ahol a második illetve harmadik helyen értek célba.
A Cofidis versenyzője Rein Taaramae a második helyen ért célba a Tour du Pays Basque körverseny 2. szakaszán, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az összetettben elnyerte a legjobb hegyimenőnek járó trikót.
A Cofidis csapat napja volt az ötödik szakasz a 'Le Circuit de la Sarthe' körversenyen, hiszen Jean Eudes Demaret az első, míg csapattársa Julien El Fares a második helyen végzett.





